Média Provincia Kulturális Egyesület

Média Provincia Kulturális Egyesület

Elkezdődött a településmarketing- és médiaképzés Oroszlányban

2018. június 19. - Média Provincia Egyesület

oroszlany_hir_1.jpgElkezdődött a MÚOSZ Helyi Lapok Szakosztálya és a Média Provincia Kulturális Egyesület közös szakmai képzése Oroszlányban pénteken délelőtt. A háromnapos képzés keretében a húsz résztvevő a sajtójog és a sajtóetika, valamint a műfajelmélet alapjai mellett megismerkedhetnek a sajtófotózás alapvető fogásaival, az internetes megjelenés és kommunikáció főbb elemeivel, valamint az újságírás protokolljával egyaránt.

A helyi lapok, a települési és intézményi honlapok szerkesztőinek, valamint az önkormányzatok, önkormányzati intézmények és civil szervezetek PR-ral és marketinggel foglalkozó munkatársainak immár 18 éve szervez hasonló képzéseket országszerte a Helyi Lapok Szakosztálya. Oroszlány már ötödik alkalommal ad otthont a tanfolyamnak. Az idei, oroszlányi képzésre az ország számos pontjáról – a helyiek mellett Budapestről, Badacsonyból, Kecskemétről, Jászberényből, Tiszaföldvárról, Mendéről, Tatabányáról, Szentendréről, Pétfürdőről és Debrecenből is – érkeztek a hallgatók.

Magyarországon ma mintegy 1500–1800 helyi, települési lap vagy időszaki önkormányzati kiadvány jelenik meg, és egyre fontosabb szerepet kapnak a helyi, közösségi rádiók, televíziók, internetes honlapok, sőt: a helyi közéleti témákkal foglalkozó blogok is. E médiumok sajtószakmai munkájának erősítéséhez, a helyi és közösségi kommunikáció javításához szeretnének hozzájárulni – immár 18 éve, évről évre több alkalommal – e képzés szervezői. Meggyőződésük ugyanis, hogy egy-egy település esetében a sikeres kommunikáció nem csak a versenyképességet erősíti – ami a befektetőkét, a turistákért vagy éppen a nyertes pályázatokért folyó versenyben egyaránt érdeke valamennyi településeknek –, hanem a helyi nyilvánosság, a társadalmi párbeszéd javításához, a helyi közösségek erősítéséhez is elengedhetetlen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediaprovincia.blog.hu/api/trackback/id/tr6714057958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása